Szennyezett vizű patakban fürdőzött unokáival az oltástagadó amerikai egészségügyi miniszter
A Rock Creekben nemhogy megmártózni, még benne gázolni is veszélyes a vízben lévő patogének miatt.
A Rock Creekben nemhogy megmártózni, még benne gázolni is veszélyes a vízben lévő patogének miatt.
Aggasztó megállapításokra jutott egy friss kutatás, mely 4 kontinens 15 országának vizeit vizsgálta – a palackozott mellett a csapvizeket is. Az örök vegyi anyagok gyakorlatilag már mindenhol jelen vannak, a kérdés csak az, hogy milyen mértékben.
Mérgező vegyületeket találtak az Egyesült Államokban a csapvizek egész országra kiterjedő vizsgálata során – az erről szóló kormányzati kutatási összefoglaló csütörtökön jelent meg.
Úgynevezett PFAS-vegyületek általi szennyezettséget találtak egy amerikai kutatás során a vadon élő halakban – olyan mértékben, mely a fogyasztással az emberi egészségre is káros lehet.
A szlovák kormány azt állítja, hogy jelentősen kevesebb szennyező anyag folyik a Sajóba a felső szakaszon. Orosz Örs szlovákiai magyar politikus levideózta a mostani állapotokat.
Két hete él a szerződés a Sajót érő szennyezés megszüntetésére, de egyelőre nem tapasztalt változást a helyszínt felkereső Orosz Örs, szlovákiai magyar politikus. Azaz egyet mégis: felszereltek egy új sorompót.
Pénteken szerződtek szombaton indul a munka, hogy megelőzzék a szennyezett víz Sajóba kerülését a szlovákiai Alsósajón.
Akinek a sebe érintkezik a marylandi Back River vizével, annak azonnal orvoshoz kell fordulnia.
A szakértők által begyűjtött ivóvízminták 63 százalékában mutatták ki az uránt. A szennyezés leginkább a spanyol ajkú közösséget érinti.
A szennyezett víz egy alagúton keresztül jutna el a tengerig.
Az UNICEF jelentése szerint a koronavírus-járvány alatt mintegy 3 milliárd ember nem tud szappannal és tiszta vízzel mosakodni.
A hálózatot helyreállító munkások közül pedig többen meghaltak az ágyúzásban. Kiemelten veszélyeztetett 500 ezer gyerek.
A szennyezett folyóvíz a legnagyobb akadálya annak, hogy a Nagy-korallzátony regenerálódjon – ezt állapította meg egy ausztrál tanulmány.
Apró műanyagszemcséket mutattak ki a kutatók a világ legnépszerűbb palackozott ásványvizeiben egy kilenc országra kiterjedő nagyszabású tanulmány keretében, amely szerint a szennyeződés a palackozási eljárás közben kerül a termékekbe. A kutatásban több olyan márka termékei is elbuktak, melyeket itthon is sokan fogyasztanak.
És persze azért mérgező a tenger, mert az ember azzá tette: a benne lebegő mikroszkopikus műanyagrészecskékről kiderült, hogy méregtartalmuk háromszor-négyszer akkora, mint a környezetükben lévő üledéké. A műanyagok különböző forrásokból, egyebek mellett kozmetikai termékekből származnak, amelyeket a vizek tisztításakor nem lehet kiszűrni.
Szennyező anyagokkal teli tóból fújta ki a habot a szél, majd borította be az indiai Bangalore városát.
Az RTL arról adott hírt, hogy Tiszacsegén egyre többen betegednek meg a baktériummal fertőzött ivóvíztől. Szilágyi Sándor polgármester azt mondta, senki sem jelentkezett a háziorvosoknál emésztőszervi tünetekkel, és nincs pánik a faluban.